udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Csutak Matild

2009. június 11.

A Temes megyei Zsombolya lakosainak mindössze 15 százaléka vallja magát magyarnak, ennek ellenére az önkormányzati testületben mintegy 35 százalék a magyarok aránya, s az RMDSZ adja a városka immár harmadik mandátumát töltő polgármesterét is /Kaba Gábor/. Munkanélküliség szinte egyáltalán nincs, van ellenben öt múzeum, melyek közül az írott sajtónak szentelt egyedülálló az országban. A magyar közösség kilátásai azonban egyáltalán nem rózsásak: hiányzik az utánpótlás, minimális a magyar keresztelők, a színmagyar fiatal párok száma. Nagy Károly római katolikus pap borúlátó. „Demográfiailag a teljes összeomlás szélén állunk. Szinte egyáltalán nincsenek keresztelők, de olyan házasságkötés is alig akad, ahol mind a két fél magyar. A hittanórán egyre többet kell románul beszélnem, mert a gyerekek nem tudnak magyarul” – nyilatkozta. Tíz év alatt mintegy 15 százalékkal csökkent a magyarság létszáma Zsombolyán, az 1992-es népszámláláskor még 1961-en vallották magyarnak magukat, jelenleg 1649-en vannak. Magyar tagozaton nagyon kevés a gyerek, ellenben a román tagozat tele van magyar gyerekekkel, közölte Csutak Matild pedagógus. /Pengő Zoltán: Magyar jövő Zsombolyán. = Krónika (Kolozsvár), jún. 11./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék